logo

Barcelonaszerviz

Minden ami Barcelona


Montserrat+Tibidabo

KIRÁNDULÁS   MONTSERRATRA

 

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

 

 

 

Aki Barcelonában jár annak kihagyhatatlan a Montserrati monostor megtekintése. Sok mindent lehet  olvasni  hallani  a  szépségéről, történetéről a hozzá fűzött legendákról.

Kanyargós hegyi út vezet az 1200 méter magas sziklák lábánál fekvő monostorba.

 

 

A feljegyzések szerin 880 körül alapították. Először négy kis kápolna volt itt amely állítólag a homályos eredetű Fekete Madonna szobornak adott helyet.

A Fekete Madonna köré épült az a kultusz, amely Montserrat hírét és virágzását biztosította.  A szájhagyomány szerint, Szent Lukács készítette és Szent Péter hozta ide i.sz. 50-ben. Aztán a 880-ban a szobrot elrejtették a mórok támadásai elől, ami olyan jól sikerült, hogy csak 1200 körül találták meg.

Ennek a történetnek ellentmond az a tény, hogy a carbonos kormeghatározás szerint a szobrot 1200 körül készítették.  A legenda ügyesen ötvözi ezt a kétféle információt.

A szobornak különböző csodákat tulajdonítanak. Állítólag az 1400-as években életet adott egy vízbefúlt 6 éves gyereknek, majd egy másik hasonló, korú szekér alá esett összetört csontú fiút egészségesen támasztott fel a halálból. Ez a középkori reklám meg is hozta az eredményét. Tömegével jöttek ide zarándokok, királyok, sőt egy alkalommal még a pápa is ellátogatott.

Sajnos a franciák nem értékelték a hely szentségét, mert a Napóleoni időkben, 1811-ben, Barcelona feldúlásával egy időben, Montserratot is lerombolták.  Egészen 1844-ig egy szerzetes vigyázott a romokra és imádkozott az újjáépítéséért.

Harminchárom évig egy szerzetes feladata volt ennek a helynek a megőrzése.  Még romjaiban is túl sok érték maradt itt ahhoz, hogy egy ember lássa el ezt a feladatot. Aztán jobb idők jöttek és őrszolgálatos szerzetesünk imája meghallgatásra talált. Az 1840-es évek után folyamatosan hozták rendbe az épületeket és újabbakkal egészítették ki a régieket.

 

 

 

 

 

 

 

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

 

A templomba egy belső udvaron keresztül lehet bejutni. A homlokzaton lévő szobrokat az újjáépítés után az 1800-évek második felében helyezték el.

 

Turistákkal mindig zsúfolt a bejárat előtti tér.

 

Az ezüstlemezekkel díszített oltár hivatott mutatni a templom gazdagságát.

 

A Fekete Madonna az oltár feletti szinten van elhelyezve. A szobor megtekintésére hosszú sorban várnak az emberek. A sor olyan hosszú, hogy kezdete a templomon kívül van. (Jobbra, a fal mellett álló emberek már a sor részét képezik)

 

A sorban álló emberek türelmesen várakoznak, hogy megsimogathassák a csodatevő szobrot védő üvegfalat.

 

A Fekete Madonnát a hívők túlzott szeretetétől védve üveg mögött őrzik.

Feketeségét olyan történettel is magyarázzák, miszerint jelenlegi színét egy tűzesetben nyerte. Mivel a szobor csodatevő,  magával is csodát tett. Nem égett el, csak megfeketedett.

A szobrot nagy tisztelet, és csodálat veszi körül. A turistákon kívül mai napig hívők sokasága zarándokol ide valamely csodát várva a Jézust tartó Madonnától.  Időnként még misét is celebrálnak tiszteletére.

Szent Péter üdvözli az ide látogatókat.

 

A bejáratnál dombormű őrzi a pillanatot, mikor II. Fülöp térdet hajt a szobor előtt.

 

A templom megtekintése után, másik kapun távozhatunk.

 

A látogatók véget nem érő áradata egy harmadik kapun is özönlik a monostorba.

 

A történeti múzeumban, ahol a helyhez kapcsolódó tárgyakon, események kívül, számtalan művészeti alkotás, kép, szobor tekinthető meg.

 

 

 

 

A kocsi felé közeledve újból elbűvölő a táj varázslatos szépsége. Az egyik oldalon a  sziklákkal tűzdelt hegyoldal,

 

a másikon  a monostor ablaknyílásán át látható íves sziklaorom késztet fényképezésre. Erre a látványra teszi fel a koronát a templomtoronyból ide hallatszó harangszó. Mintha egy mesekönyv színes lapjai elevenednének  meg.

 

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

barcelonaszerviz.nanoweb.hu kép

A kirándulás  ára    25€/fő (5-6 fő  esetén)  (  Amennyiben    a  reggeli   járattal érkeznek   Barcelonába   és  kérik a  túrát    , úgy   transzfer  díjat  a  szállás  helyre  nem  számolunk  fel ) Általában  a  szállás  elfoglalása   délután 2-3  órakor    lehetséges   ezért  is  jó  választás   lehet    egy    Montserrat  túra . Továbbá a  városba  vissza menetben   útba  jethetjük  TIBIDABO  hegyét  , ami  egyénileg    egy   félnapos  túra.  Itt  eltölthetünk még  plusz  1,5  órát  .  A  kiegészítés  ára  10  eur /fő. 

                                            




Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.